A Gondolat virág éppen termékeny talajra hullott. A gondos eső jótékony vízcseppjeinek hatására szárba szökkent. Nőtt, növögetett a zsenge szár, a Nap melengette, a Szél fúvása megerősítette, az Eső továbbra is öntözgette. A Gondolat virága lassan kibomlott védelmező burokjából, és jólesősen-hálásan kitárta szirmait. Körülnézett. Kora reggel volt még, a Nap épp akkor bukkant elő kelet felől. A magasra nőtt, harmatos  fűszálak között és fölött épphogy csak ki tudott kukkantani. A Nap rámosolygott egy pillanatra, majd tovább terelgette igéző sugarait. A világoskék egen úszó kis felhők odaintettek neki, majd lustán elnyúlva hagyták, hogy a Szél továbbterelje őket. Ragyogó bimbózó, rügyedező, virágillatú tavasz volt, és a Gondolat virága álmodozva nézte az éledő kertet. A vastag mezei füvön kívül sokféle virág nőtt a közelében, mind most ébredt a hosszú éjszakai pihenés után. Nyújtóztak ott ibolyák, kankalinok, pitypangok, margaréták, és még más virág is, amelyek felülről nézve gyönyörű színkavalkádot alkottak. De a Gondolat virágából csak egyetlenegy volt. A Nap tudta ezt, a Szellő is tudta, de még a virgonc felhők is. Csak a virágok nem. Tanakodtak, hogy kerülhetett ide egy ilyen különleges virág, vajon honnan sodorhatta ide magját a szél. A Gondolat virága se tudta az előbbi kérdésre a választ, csak azt hogy ő igen kellemesen érzi ott a réten magát. Minden reggel, midőn szirmait kibontotta, fejét harmatban megmosdatta, majd a Nap felé nyújtogatta, és szívta magába az éltető fényt. A közelében valahol csörgedezett egy patak, ennek morajlását sokáig elhallgatta, bár látni sajnos nem látta. Társalgott virágtársaival, a méhekkel, akiket illatával vezetett oda és körülötte döngicséltek. A Szellő híreket suttogott neki, a Nap pedig elmesélte, milyen a világ a réten túl. Miféle állatok élnek ott, és milyen növények. Egyszóval, nem volt oka panaszkodni, hisz igen kellemesen éldegélt ott, a réten. Egyszer azonban eszébe ötlött egy kérdés, amit fel is tett a Napnak, mely épp a legmagasabban ült.                                                                    

-Hogy lehet az, hogy belőlem az egész réten csupán egy van, és mikor más vidékekről mesélsz, sem ejtesz szót hozzám hasonlókról? -kérdezte a Gondolat virága, és érdeklődve nézte a Napot. Erre amaz elmesélt egy történetet...